Budapest központjától néhány kilométerre, a Duna-part egyik legszebb részén, csendes zöldövezetben várja vendégeit a hotel a Római-parton.
Oktatási központunk 30 tágas két- és háromágyas fürdőszobás ill. zuhanyzós szobával rendelkezik, melyek televízióval és telefonnal felszereltek.
A színvonalas oktatási programokon, konferenciákon és szakmai rendezvényeken kívül családi- és baráti összejövetelek szervezésére is alkalmas helyszín.
Az épületben modern technikai eszközökkel felszerelve egy 120 fős, egy 80 fős és egy 40 fős oktatóterem, továbbá egy kisebb, 17 fős ülésterem található. A rendezvények teljes körű ellátását 60 fős étterem és kávézó szolgálja.
Az éttermi szolgáltatás magyaros és nemzetközi ételek széles választékával, barátságos kiszolgálással – előzetes egyeztetés alapján, igény szerint megrendelhető menükínálattal – várja a vendégeket. A kifejezetten meghitt hangulatú szálló az elmélyült munkán túl kellemes kikapcsolódást is nyújt vendégei számára, melyet a feszített víztükrű 25x13 méteres kültéri medence, illetve a szauna és szolárium szolgáltatás is biztosít.
Megközelíthetőség: Gépkocsival a 11-es főúton Szentendre irányába haladva, vagy a 34-es busszal, illetve a szentendrei HÉV-vel.
Értékesítési Iroda:
Tel: 1/441-2201, 2206, 2207
Fax: 1/441-2202
e-mail: nyaralas@meh.hu
www.udules.meh.hu
|